Program

Tudnivalók a SAPARD programról

A SAPARD Program Az Európai Unió kormányfői az 1997-es luxemburgi csúcstalálkozójukon hozták nyilvánosságra az Agenda 2000 nevű dokumentumot, amelyben többek között arról is határoztak, hogy a közismert Phare segélyprogram mellett újabb segélyeket fognak folyósítani a tagjelölt országoknak. Az Unió kormányfőinek 1999 tavaszán Berlinben megtartott csúcsértekezletén hagyták jóvá az úgynevezett előcsatlakozási segélyprogramokat, ezek egyike a SAPARD Program, mely az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó 10 közép- és kelet-európai országban a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén kezdeményezett, a csatlakozást előkészítő intézkedések közösségi támogatása a felkészülési időszakban. A SAPARD Program céljai A SAPARD Program célja kettős:

azaz

 

A SAPARD Terv

Minden érintett országnak el kell készítenie egy 7 évre szóló (2000-2006) országos mezőgazdasági és vidékfejlesztési tervet, melyben az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának célkitűzéseit kell követni. A SAPARD Tervben az ország helyzetéből (a mezőgazdasági stratégiából, a középtávú fejlesztési tervből) kiindulva megindokoljuk, hogy évenként miért, mire és mennyi segélyt kérünk erre a periódusra és ezt számokkal és tanulmányokkal is alátámasztjuk. Részletezzük azt is, hogy milyen szervezeteket hozunk létre a SAPARD segélyprogram működtetésére. Uniós taggá válásunkig a nemzeti agrártámogatási rendszer tovább működik a SAPARD Program mellett. Az Európai Unió által biztosított forrás Az Európai Unió 520 millió euró keretet határozott meg a SAPARD programra, a csatlakozni kívánó 10 ország részére, éves szinten. A SAPARD Program forrása az alábbiak szerint oszlik meg a tíz ország között:

Országok Éves allokáció euróban (1999-es árakon)
Bulgária 52 124 000
Cseh köztársaság 22 063 000
Észtország 12 137 000
Magyarország 38 054 000 = 9,5 mrd Ft*
Litvánia 29 829 000
Lettország 21 848 000
Lengyelország 168 683 000
Románia 150 636 000
Szlovénia 6 337 000
Szlovákia 18 289 000
Összesen: 520 000 000

* 1 euró = 250 Ft
A forrás elosztása a 10 ország között
A forrásoknak a tagjelölt országokhoz történő rendelését az Európai Unió költségvetési hatósága az alábbi objektív kritériumok alapján határozta el:

 

Magyarország éves kerete

A fent említett 9,5 mrd Ft mellé - amit az Európai Uniótól kaptunk - Magyarországnak a saját költségvetéséből kb. 3 mrd Ft-ot kell biztosítania társfinanszírozási kötelezettségként. Így Magyarország évente kb. 12,5 mrd Ft-ot költhet el a SAPARD Program keretében.

 

A Program intézkedései

A Kormány a SAPARD Program keretében nyújtott közösségi agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevétele érdekében tett intézkedésekről, az intézményi háttér megteremtéséről szóló 2349/1999. (XII.21.) Korm. határozata az alábbi intézkedéseket hagyja jóvá:

 

Vidékfejlesztési intézkedések

 

Szakmai segítségnyújtás

A szakmai segítségnyújtásra elkülönített összegből finanszírozható a program népszerűsítése, információs anyagok elkészítése, előadások és tanfolyamok szervezése, melyek a SAPARD Programról szólnak. Ennek felelőse a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Forráshoz jutás A fent említett intézkedések mindegyikére pályázatot ír ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy erről szóló FVM rendelet és pályázati felhívás formájában.

 

A beruházások típusai

- Mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása esetében gépbeszerzési beruházásokkal, meglévő szarvasmarha, baromfi és sertés állattartási létesítmények és tartástechnológia korszerűsítését szolgáló beruházásokkal, valamint egyéb gazdasági épületek (terménytárolók, terményszárítók, takarmánykeverők, stb.) felújításával kapcsolatos beruházásokkal lehet pályázni.

- Mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése esetében a hús, baromfi, tej és tejtermékek, tojás, bor, zöldség-gyümölcs és halászati termékek feldolgozásával foglalkozó üzemek olyan beruházásokkal pályázhatnak, melyek elősegítik az élelmiszerbiztonság feltételeinek javítását és az EU higiéniai előírásainak teljesítését, megoldják a hulladék- és a szennyvízkezelést, korszerűsítik az élőállat fogadást és pihentetést, új termékek piacra történő bevezetését, a korszerű osztályozást és csomagolást valamint informatikai fejlesztések.

- Szakképzés esetében oktatási programmal és a képzéshez kapcsolódó oktatási anyaggal pályázhatnak az arra jogosult képző intézmények.

- Agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztésének támogatásánál a pályázók az alábbi programcsomagok megvalósítását vállalva juthatnak támogatáshoz: ökológiai szántóföldi termelési módszerek, extenzív gyephasznosítás, ökológiai vagy integrált gyümölcs és szőlőtermesztés, vizes élőhely és bemutató gazdaságok.

- Termelői csoportok felállítása és működtetése esetében támogatást lehet kapni a szervezet létrehozására és működési költségeinek fedezésére. A termelői csoport a következő ágazatokban kell, hogy működjön: zöldség-gyümölcs, gabona, dohány, sertés és tej.

- Falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése esetében a következő célokat szolgáló beruházásokkal lehet pályázni: a települési karaktert őrző és erősítő településszerkezet, utcák és közterületek felújítása, egységes falukép kialakítása, a települések idegenforgalmi vonzerejének javítása; a falvak történelmi és építészeti emlékeinek, értékeinek helyrehozatala, védelme, revitalizációja, betelepíthető új funkciók feltárása és telepítésük gazdaságossági vizsgálata, vagy annak megszervezése; a falvakhoz tartozó táji elemek (fasorok, vízfolyások, tavak, csatornák stb.) revitalizálása, védelme, ökológiai és jövedelemtermelési (turizmus stb.) céllal.

- A tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése esetében a következő célokat szolgáló beruházásokkal lehet pályázni: termék- és szolgáltatásfejlesztés, marketing és a vállalkozások sokszínűsítése, piackutatás; a házi- és kézműipar termékek fejlesztése és értékesítése; a helyi (tájspecifikus) termékek kifejlesztése, az élelmiszer-feldolgozás technológiáinak és minőségének javítása a kis volumenű specifikus, jövedelem-kiegészítő funkciót betöltő vállalkozásokban; a falusi turizmus fejlesztése, amely magában foglalja a helyi termékek és szolgáltatások marketingjét és az adottságok fenntartható használatát (a természeti és épített örökség megóvásával).

- A vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása esetében pályázni lehet helyi műszaki infrastruktúra biztosítását szolgáló beruházásokkal (mezőgazdasági úthálózat fejlesztése; a vállalkozások célját szolgáló energiaellátás fejlesztése; alternatív szennyvízkezelési eljárások alkalmazása; helyi piacok és felvásárló helyek kialakítása és fejlesztése), valamint informatikai és kommunikációs rendszerek fejlesztésére vonatkozó beruházásokkal.

A Program indulásakor csak a Mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása, a Mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése, valamint a Vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása intézkedésekre lehet pályázni. A többi intézkedésre szóló pályázatok a későbbiek folyamán kerülnek kiírásra.

 

Pályázni jogosultak

Intézkedéstől függően pályázatot adhatnak be agrártermeléssel foglalkozó természetes és jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és ezek integrációi, (mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása esetén az árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből kell, hogy származzon), és amelyeknél megvan az esély, hogy a beruházás megvalósulásával gazdaságilag életképesek és versenyképesek lesznek, civil szervezetek, vidéki települések önkormányzatai, képző szervezetek (munkaerőpiaci képzésre jogosult képző helyek, oktatási intézmények), szakképzési fejlesztő és szolgáltató intézetek, Szaktanácsadói névjegyzékben szereplő szaktanácsadó vagy e szervezetek konzorciumai, a vidéki települések és tanyák lakói, vállalkozói, civil szervezetei.

 

Földrajzi korlát

Az agrárstruktúra átalakítását szolgáló intézkedéseknek, azaz az ezek megvalósítását szolgáló pályázatok befogadásának nem lesz földrajzi korlátja. Más szavakkal: mindenki pályázhat lakóhelyétől, telephelyétől függetlenül, ha teljesíti a pályázatok kiírásában szereplő konkrét feltételeket. Ez alól kivétel az agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztése. Ezen intézkedés esetében a következő 15 kiválasztott érzékeny természeti területről lehet pályázni: Borsodi Mezőség, Észak-Cserehát, Bugac-Majsa homokhátság, Kiskunsági homokhátság, Felső Tisza, Göcsej, Szigetköz, Dél Csongrádi hátság, Balaton felvidék, Kesznyéteni puszta, Gödöllői dombság, Dél Cserhát, Közép Mezőföld, Bodrogköz, Közép Nyírség. A három vidékfejlesztési intézkedés csak az úgynevezett vidéki területekre érvényes. A vidéki térség fogalmát a SAPARD Terv konkrétan megfogalmazza, mely szerint vidéki térségnek minősül a 120 fő/km2; alatti népsűrűségű terület. Ez azt jelenti, hogy csak olyan tevékenységek kaphatnak támogatást SAPARD-ból, melyek vidéki térségben valósulnak meg.

 

Saját forrás

A támogatás igénybevételéhez intézkedésenként eltérő mértékű saját erő szükséges (60-70%), amelyben a beruházás összes elismerhető költségének legalább 25%-a a saját forrás, kivéve az agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztését szolgáló és a termelői csoportok felállítása intézkedéseket, mivel ezek nem beruházás jellegűek.

 

Támogatási összegek és arányok

A támogatási összeg intézkedésenként változik az alábbiak szerint: A mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása esetében a támogatás mértéke gépbeszerzésnél a bekerülési költség 30%-a, épületfejlesztésnél a bekerülési költség 40%-a, de maximum 40 millió Ft. A mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése esetében a támogatás mértéke a bekerülési költség 40%-a, de maximum 80 millió Ft. Szakképzés esetében a támogatás mértéke a képzéssel összefüggő dokumentált költségek 75%-a. A támogatás felső határa: képzés esetén 75 ezer Ft /támogatott fő, képzési program esetén pedig 300 ezer Ft / képzés program. Agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztésének esetében a támogatási összeg attól függ, hogy a pályázó melyik programcsomaghoz csatlakozik. Termelői csoportok felállítása és működtetése esetében a támogatás mértékének megállapítása minden szervezetnél egyénileg, az éves értékesített termelési érték alapján történik, annak 1,5-5%-a. Falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése esetében a támogatás mértéke a bekerülési költség 75%-a, de maximum 40 millió Ft. A tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése esetében a támogatás mértéke a bekerülési költség 50%-a, de maximum 5 millió Ft. A vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása intézkedésnél a támogatás mértéke a bekerülési költség 75%-a (kiv: helyi piacok kialakításánál 50%), de maximum 5 millió Ft, helyi műszaki infrastruktúra biztosításánál 50 millió Ft.

 

A pályázati felhívás

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a pályázati felhívást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben, szakfolyóiratokban és az interneten teszi közzé.

 

Pályázatok benyújtása

A SAPARD Hivatal hét SAPARD regionális irodájába, melyek elérhetősége az alábbi:

Észak-Magyarországi régióban (Nógrád, Heves, BAZ):
Miskolc, Mindszent tér 1.; tel.: 46/509-563

Észak-Alföldi régióban (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs): Nyíregyháza, Hősök tere 9.; tel.: 42/508-210

Dél-Alföldi régióban (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun):
Szeged, Deák Ferenc u. 17.; tel.: 62/551-188

Nyugat-Dunántúli régióban (Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala):
Zalaegerszeg, Petőfi Sándor u. 24.; tel.: 92/550-260

Közép-Dunántúli régióban (Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém): Veszprém, Radnóti Miklós tér 2.; tel.: 88/577-950

Dél-Dunántúli régióban (Somogy, Baranya, Tolna):
Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály u. 3.; tel.: 82/527-300

Közép-Magyarországi régióban (Budapest, Pest megye):
Budapest, XIII. ker. Váci út 18.; tel.: 1/236-9911

 

A pályázatok elbírálása

A pályázatok előre meghatározott pontrendszer alapján lesznek elbírálva, melyet minden pályázó megismerhet. Az elnyert támogatási összeg folyósítása a nyertes pályázók részére A támogatási összeg a támogatási szerződésben foglalt éves ütemezéshez igazodóan teljesítés és forrás arányosan vehető igénybe. A kifizetés feltétele a megvalósítani kívánt tevékenység anyag és munkadíj szükségletével, műszaki, szakmai tartalmával összhangban lévő, kifizetett (teljesített) számla.

 

A tanácsadói díj

A projekt összes elismerhető költségének 12%-áig a projekt előkészítéséért és/vagy végrehajtásáért építészeknek, mérnököknek és tanácsadóknak kifizetett díjak, illetékek, megvalósíthatósági tanulmányokért, szabadalmak és licencek megvásárlásáért kifizetett díjak elszámolhatóak. SAPARD pályázati folyamatábra

Kapcsolódó dokumentumok:
Magyarország SAPARD terve 2000-2006.

Menü

Főoldal

Navigáció